Az Irtis partján [antikvár]

Szergej Zagilin könyve az utóbbi évek szovjet irodalmának egyik nagy meglepetése. Alapos oka van annak, hogy 1965-ben Lenin-díjra javasolták, s hogy a pályázat mindkét fordulóján végig "versenyben maradt" olyan művek mellett, mint Pausztovszkij önéletrajzi regénysorozata vagy Szimonov új háborús trilógiája, a Katonának nem születik az ember. (Az 1965-ös szépirodalmi Lenin-díjat, mint ismeretes, nem adták ki. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Az Irtis partján méltó versenytársa az említett, kiemelkedően érdekes könyveknek.) Szergej Zaliginnel e műve révén ismerkedik igazából a magyar olvasóközönség. Pedig nem tartozik a legfiatalabb nemzedékhez. 1913-ban született, s már a harmincas években is publikált. Többnyire elbeszéléseket; Az Irtis partján előtt nyolc novelláskötete jelent meg. Írásainak fő témája a szibériai falu, valamint a Szibériát kutató tudósok, geológusok, tudományos expedíciók élete. 1962-ben előbb folyóiratban, majd könyvalakban látott napvilágot Az Altáj ösvényei (Tropi Altaja) című regénye, mely szintén expedíciós tárgyú, problematikájára nézve azonban inkább morálpszichológiai regény: az emberség és a közöny, az önfeláldozás és a karrierizmus konfliktusa egy tudományos expedíció fiatal tagjának betegsége és tragikus halála kapcsán.