Az ismeretlen fiatalember/Elbeszélések [antikvár]

NYITÁNY Az a ház sziklakőből volt építve. A nagy darab köveket egy fiatalember szaggatta, tördelte a hegy testéből, verejtékben ázva. ő maga, egyesegyedül. Ügy, hogy kora hajnaltól késő estig szikrázott és csattogott kezében a kőfejtő csákány. Pedig a keze finom és gyöngéd volt, amikor ráadta magát erre a munkára. Látszott rajta, hogy éppenséggel nem így kezdte és nem is így gondolta valamikor. Hanem azért törte, szaggatta, faragta a terméskő darabokat és rakta, ragasztotta szakadatlanul egyiket a másik tetejére: a fészkét építette sziklakőből. A város végén, a hegy oldalán, az erdő aljára, - minden segítség nélkül. Néha abbahagyta egy kis percre. Olyankor lassankint egyenesítette föl a fáradságos munkába belegörnyedt derekát és elnézett a város irányába. Igen! Amott túlnan a rengeteg város: Budapest! Abban az időben szörnyűséges dolog volt embernek lenni ebben a töméntelenségben. Mert ez akkortájt történt azzal a fiatalemberrel, amikor egyszerre százfelé szakadt a föld, az ember és az egész világ. Csak megindultak az embergöröngyök és görögtek a boldogtalan földön eszeveszett rémületben. Megvadult embercsordák, keresztülgázolva a feldult fészek füstölgő romjain...