Az istenek fáklyája [antikvár]

Részlet a könyvből: I. FEJEZET. Az érkező hajó búgása mélyen, messzehangzón szólalt meg a tenger ködében. Titokzatosan hangzott, mint a tengeri isten kürt jele. Megborzongatta a magányos rév mellett ácsorgók csoportját. A fiatal benszülött asszonyoknak, akik, a parton ülve, fajuk jellegzetes torokhangján beszélgettek és szokásuk szerint az arcukat fintorgatták, a hajó érkezése néhány órás összeköttetést jelentett a külső világgal, némi enyhülést a számüzöttség ködében és talán együgyü kacérkodást is a hajó legénységének valamely tagjával. Tyleenek, a lazacfüstölő felügyelőjének bizonyos érintkezést igért a saját fajtájabeliekkel - ami fontos, mint az étel és talán még szükségesebb, mint az ital, ezen az elveszett és üres helyen, szinte a világ végén. Mellesleg pedig nagyobb készlet üres kannát biztositott neki a küszöbön álló lazacfogáshoz. A munkásoknak - akik többnyire benszülöttek voltak, de volt köztük néhány fehér ember is, főleg norvégek - "odakünt"-ről jövő posta lehetőségét hozta a hajó. Továbbá néhány órai kellemes változatosságot hozott magányos, számüzött életünk egyformaságába.