Az isteni kert [antikvár]

Részlet: AZ ISTENI KERT Valami Hughes Revei nevü fiatal emberhez, aki a londoni újságírásban állítólag igen előkelő, sőt brilliáns szerepet játszott, volt egy úgynevezett ajánlólevelem. A Gower-street mélyén akadtam rá, ama rettenetes penziók egyikében, ahol esténként, a vendégasztal körül, e földi lét nyomorúságának egypár elragadó példánya csoportosul: holmi dúlt arcú öreg skót leányok, kenyérért lihegők, német hetérák beteges kövérségben és tragikus hajóskapitányok, akik letörötten s csontig ázva a száraz földön lézengenek. Felmentem a lépcsőn, a nappal is őrködő bús gázlámpák alatt a negyedik emeletre. Az emberem ott lakott a szögletben, a szögleten is túl, a mélyben, a legmélyebb mélyben, ahová a folyosó gázfényes homálya sem ért s ahol barrikádszerű tömegek mögött, nyilván elmaradt vagy lefoglalt málhák mögött, a vízvezeték sírva pendült aláhulló cseppjeivel. A falakat tapogatva az ajtórészek világos csíkja mentén, végre ráakadtam a kilincsre, kopogtattam, benyitottam.