Az ittmaradt nyár [antikvár]

Részlet a könyvből:"... Ahogy így megállsz a Nagy-Omlás felett és nekifeszülsz a hol innen, hol onnan kíméletlenül arcodba verő időnek, bőrödbe csíp a szél, füledbe harap a dér, ruháid réseit rendületlenül próbálgatja erről is, arról is a decemberi hideg; hátad mögött alig hallhatóan neszez a száraz avar, távoli hegyek zúgását véled zizegésükben meghallani; az égbolton véges-végig nagyhasú fellegek terpeszkednek mindenütt a fejed felett; körülötted pedig ott táncol, ott imbolyog, ott hajladozik az ősz: a csipkebokor messzire parázsló termése, a megsárgult siska, az elszáradt katángkóró, a ráncossá aszott szőlőgerezd; s ott lappang, ott bújkál, ott settenkedik észrevétlen a tavasz elpusztíthatatlan hírnöke is: a kopogó, kiszikkadt, meghajló ívű venyigék alig felismerhető parányi rügye... Különben csend van. Hatalmas, mély, fenséges csend. Se zaj, se dudaszó, se gépmoraj, sem emberi beszéd nem zavarja tűnődéseidet ...Előtted pedig ott a város. A Nagy-Omlás alatt lakó emberek városa. A város, ahol falak-ablakok mögött, tudod, még ebben a lélekdermesztő hidegben is pezseg az élet, dolgozik az ember, sűrűsödnek a hétköznapok."