Az óceán vándora [antikvár]

Részlet: AZ UTAK KITÁRULNAK A városra, amelyet Nagy Péter teremtett és Szent Péterről nevezett el, permeteg eső szitált. A cár szobra alatt összezárt kabátban, behúzott fejjel siettek dolguk után az emberek. Nagykerekű kocsik felcsapott ernyővel szaladtak az úttesten. Az újságárus pedig behúzódott a közeli kapu alá, onnét kiáltotta az elhaladók felé a legújabb lengyelországi híreket. MURAVJOV TÁBORNOK UJABB GYŐZELME! ÖSSZEOMLÁS ELŐTT A LENGYEL LÁZADÁS! Két egyenruhás hivatalnok sietett el a kapu előtt. Az egyik megállt, vett egy újságot, majd nagy léptekkel beérte társát. Közben már nézegette a híreket, noha a szeles-esős időben csak üggyel-bajjal tudta hajtogatni a hírlapot. - No, ezt a Kalinovszkijt is rövidesen felkötik - jegyezte meg. Diákformájú fiatalember ment el mellettük. Erre a mondatra felütötte a fejét és a két hivatalnokra pillantott, várta, hogy a másik mit fog felelni, vajjon részvéttel vagy gyűlölettel nyilatkozik-e ama bizonyos Kalinovszkijról, aki minden bizonnyal súlyosan fogja megfizetni, hogy élére állt a kaszára és fejszére kapott lengyel és bjelorussz parasztoknak. De a válasz késett. A két hivatalnok befordult a legközelebbi utcán s a diák ott, Nagy Péter szobrának közelében azon töprengett, hogy vajjon az a félfüllel elkapott mondat, amely bejósolta a lázadó vezér halálát, milyen indulatokat rejtett.