Az Oldroyd-család [antikvár]

Részlet a könyvből: Gépek és emberek - Igenis, elmegyek Maryhez még ma reggel ! - gondolta Will Oldroyd, amint az apja ellovagolt a keményre fagyott ösvényen, mégegyszer visszakiáltva utasításait. - Engem ugyan nem tart vissza semmiféle ostoba masina. - Nem mintha el akarta volna hanyagolni a nyírókereteket, azt már nem ! De majd akkor néz utánuk, amikor és ahogyan ő tartja jónak ; tudja, mit akar s aszerint fog cselekedni. Az Oldroydok, tűnődött, miközben vidáman vezette gesztenyeszín kancáját a sikos úton, - épp ellenkező irányban, mint ahogy apja az imént parancsolta - az Oldroydok mindig eltökélt, erős akaratú emberek voltak ; nyilván ezért tudnak egyre magasabbra emelkedni az életben s ezért tesz túl mindegyik nemzedék az előbbin. Az ő dédapja még saját kezével készítette ki a más takácsok posztóját, a nagyapja már kiadta a posztót szövésbe és segédekkel készítette ki a maga házában, a gyorsvízű Ire-folyó partján, az apja aztán megnövelte a szövő- és kikészítő üzemet, úgyhogy a házat meg kellett toldani s a macskaköves udvar csak úgy visszhangzott az igáslovak patáitól ; s most végül fölépítette azt a nagy gyárat lejjebb a völgyben, hogy legyen hova állítani a nagyszerű új, vízierőhajtotta nyírókereteket, s neki, Willnek, most épp ezek ügyében kellene elmennie Enoch Smith-hez.