Az országépítő [antikvár]

Részlet a könyvből: A vár alatti szérün egy hete már nyomtatják az árpát. A nyomtatóhely egyenes és széles út, melynek egyik oldalán egy héttel előbb még csupán a kerekaljú, csúcsos tetejű gabonaasztagok temérdek sátorai sorakoztak, másik oldalán meg a hosszú, négyszegletes aljú szalmakazlak nőttek és szaporodtak napról-napra, ahogy zsugorodtak a tulsó oldalon az asztagok. A széles közben tizenként nyomtató karikában hajszolják a lóhajtók nap-nap után napkeltétől napnyugtáig a nyomtató lovakat; ide hordják az asztagokból a kévéket szakadatlanul és innen villázzák az üres szalmát kézről-kézre a kazlakhoz. És az idő kegyelmes volt a nyomtatáshoz: az aszály kitartott, még harmat sem hullot egy hét óta. De megfogyatkoztak, lám, az asztagtornyok és temérdek magasra nőttek fel a szalmakazlak. S imé, tetejezik is a szalmát a rakó emberek... Régen elmult már dél, de a hanyatló nyári nap perzselve süti a földet. Fellegnek nyoma sincsen a fakón csillogó égboltozaton és nem rezdül a legparányibb szellő sem, de a forró levegő reszket a gyilkos lángolásban.