Az ősi küldött [antikvár]

Első fejezet A LOVAS Magányosan jött. Nem szeretett csapatosan járni, a szolgáit pedig hátraparancsolta. Mióta hazafelé fordította a lova fejét, így vágott át sok idegen országon. Maga védelmére nem küldött előre senkit. Fegyverhordozója, a vén Vutuk, és csatlósa. Pünkösd, mindig csak a nyomát követte. Most is mögötte csörtetett az ügetésük, s hol elveszett, hol megkerült, és megint kísérte, mint tegnap és azelőtt, olyan régtől fogva, hogy már nem lehetett tudni, mióta tart ez így. Az út nyúlt és foljd:atódott, és reggel mindig újra kezdődött, ha este elfogyott. A hegyek és a völgyek is mindig újra kezdődtek. A lovas hol fenn volt a havas gerinceken, hol lenn volt a mészfehér szorosok fenekén. Néha még a legőrgő kis kövek neszelése is hallatszott a véghetetlen csendben, néha vad zúgások bömböltek fel a mélyből, és az ütköző vizek mennydörgésében alig értették egymás szavát az emberek. Előttük a meredeken el-eltünt a lovas a vonuló felhőkben. Mire megint látszott a hirtelen kisütő sárga fényben, nagyra nőtt az árnyéka a sziklafalon, s a kopj ás karcsú árnyék néma haladása mutatta az utat. És olykor ázott volt, olykor keményre száradt a kantárszár. A leszédült hegycsuszamlások felett mintha kihalt tájon vitt volna át a csapás. Errefele még az állatok módjára lopakodó kis erdei emberek menekülő futása is elenyészett az ősőreg vadonban. A dermedt kőkatla-nok között már csak roskadt, holt erdőkbe zuhant szürke sziklacsontvázak kerültek elő, kitépett óriási fák, csatázó viharok eldobált buzogányai és fen5wesek és újra fen3rvesek, mintha roppant iramodásokkal inni futottak volna le a rengetegek a Vág völgyébe. Most már minden odafutott, s a folyó rohanva mosta a hegyek gyökerét. Hujrázva dobálta magát a visszhangos sziklafalak között. Futtában összemorzsolta a tükrébe hullott eget és erdőket, s őrjöngve kavarta meg belőlük örvényeiben önmaga gyönyörű kékeszöld színét. Kimeredő sziklák felett táncolt a hab. Csattogva nyargalt a folyó dél felé. Északról néha még utánajőttek a hóban hempergett szelek. Jeges suhogások tántorogtak ilyenkor a fenyők csúcsain. A lovas feltekintett. Feje felett titokzatos jeleket adtak egjmiásnak a fák. Ök látták, amit Liz ember nem láthatott.