Az Üdvözítő nyomában 1-2. [antikvár]

Részlet a regényből: Amint leszáll a nap, mélységes csönd borul Egyptom földjére. A vidéket átszelő csatornák vize vérvörös lesz, majd élénksárga és lassan ezüstszínűre bágyad. A pálmafákat mintha fekete papirosból vágták volna ki s úgy ragasztották volna oda az izzó ég elé. Eltűnnek a barna keselyűk, melyek egész nap ott szállongtak a cukornád és a növekvő gabona fölött. Egymás után gyúlnak ki a csillagok a homokdombok fölött és némelyik úgy áll a datolyapálmák merev lombja mellett, mintha fönnakadt volna rajta. Ilyenkor - ez a pillanat marad meg örökre Egyptom emlékéből a lelkekben, - amikor a nap elmúlt s az éjszaka még nem bontotta ki szárnyát, ebben a különös átmenetben, ebben a csodálatos, remegő csendben szinte az ég üzenetét várja a föld. A könyörtelen nap meghal, a homok lehűl és egy-két pillanatig semminek nincs árnyéka.