Az új Machiavelli I-III. [antikvár]

ELMÉLKEDÉS EGY KÖNYVRŐL, MELY SOHASEM ÍRÓDOTT MEG. Mióta idejöttem, nagyon nyughatatlan vagyok és erőimet arra pazarlom, hogy rosszul kigondolt könyveket kezdek el újra meg újra. Negyvenkét éves korában az ember nem egykönnyen barátkozik meg az új életmóddal. Az elhagyott élet nyüzsgő emlékei még mindig hazátlan méhraj módjára zümmögnek a fejemben. Elmém zavaros tiltakozásokkal és védekezésekkel van tele. Ámbár előre láttam azokat a nehézségeket, amelyekkel az itt elmondandó bonyolult dolgok leírása jár, zavaromat még jobban növeli az a nagy hasonlóság, amely az én helyzetem és egy bizonyos Niccolo Machiavellié közt van. Ő az én koromban esett ki a politikádból, s ő is, hogy lelke nyugtalanságát leküzdje, könyvet írt, mint ahogy most én cselekszem. Könyvet írt a politika nagy alkotó szellemének az egyéni jellemhez és gyengeségekhez való viszonyáról. E tekintetben mély nyomjelzés gyanánt húzódik végig munkája az én tervem útvonalán. Ez a körülmény erősen tévútra vezetett. Hetekig próbálgattam a «Fejedelem» meddő és fáradságos utánzását s ezt az időt mindössze néhány hegyi kirándulás és azokon a kék és bíbor vizeken tett génuai utazás tett változatossá, melyekben Shelley elpusztult.