Az utak ismeretlenek [antikvár]

Részlet a könyvből: "Milyen különös csoda, hogy a költők nem énekelték meg az őszt. Pedig ősz van. Ugyanolyan ősz, amilyent én már több, mint negyvenszer megéltem. Lusta, hamuszínű felhők úsznak az égen, hideg szél fütyörész az uccákon és a fákról hull, hull a sárga levél, szitáló könnyűséggel szállnak, mint a pillangók s a gyászos, zümmögő éneküket is hallani. És nyers, édeskés illatok remegnek a levegőben, a völgy felől osonnak errefelé, a rozsdás mezőn túlról, ahol szilvalekvárt főznek a bányászok feleségei. Aki korán kel, az már deres földre lép s aki későn botorkál hazafelé, annak a tüdejébe beleszivárognak a ködök. Mégis csak az asszonyoknak a legjobb, akik otthon töltik az idejüket, begyujtanak a sparherdekbe és élnek, mint a romantikus lokomotívvezetők a vöröslő tűz körül és a zümmögő gőzökben."