Az utazás I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: "Barbet a ház fehér falának támasztott létrán állt és újrafestette a Maison Hazard zsalugátereit. Anyja szürke színre kívánta és felhánytorgatta, hogy mégis inkább valamelyik napszámosnak kellene ezt végeznie, nem pedig a gazdának magának, de Barbetnek nem volt érzéke saját fontossága iránt, kedvére volt a feladat és örült a maga választotta zöld színnek. Így hát kicsúfolta anyját maradisága miatt és serényen nekilátott, dalocskákat dúdolva a létrán, amelyekhez az ide-oda húzott és meg-megcsap ódó ecset verte az ütemet. A ház, ódon épület, a hozzátoldások révén L-alakot nyert, s szárai közt fogta be az udvart, amely délre és keletre tekintett a Charente völgye fölött. Régebben ezt az udvart is a zárkózott tájon szokásos magas kőfal kerítette el, de mikor Julien Hazard 1876-ban meghalt fia, Théophile - akit azonban Barbetnek neveztek, mert a Théophile túlságosan fenkölt volt számára - lerontotta a falakat, mint mondta, «ülésnyi magasságra» és az utóbbi hét év során élvezte a kilátást, amely gyermekkorában nem adatott meg neki. A nagy kőkapu megmaradt a délkeleti sarokban; mert az ilyen kerek ívű kőkapu, amit talán a környékbeli templomok románstílű homlokzatai ihlettek régesrégen, minden Charentais otthon büszkesége. Barbet anyja a falért is küzdött, de nem ugyanolyan elkeseredéssel, mint a kőkapujáért; s mikor a falak eltűntek, mint Barbet előre tudta, megörült a kilátásnak és még a kezét is összecsapta láttára."