Az utolsó nap [antikvár]

A lapok enyhén hullámosak, a kiadói borító szakadozott.
Kézai Béla. Az utolsó nap. Regény. Budapest, [1940]. Révai (Ny.). 251, [1] p. Egészvászon kiadói borítóban. / Részlet a regényből: Először a cseresznyefákat látta meg. Színes füzéreik a keskeny úton egészen Mediolanumig tarkították a hirtelen síkság egyhangú zöldjét, amely most, hogy alkonyodott már, inkább szürkének tetszett és fölötte kék gomolyagok takarták el a látóhatárt. A kiálló sziklára hasalt és szédülés nélkül a mély szakadékba nézett. A hegyekből lesurranó ködök alól a Lari-tó mozdulatlan tükre csillogott. Az alkonyi nap rőt és hideg fénye csak a magaslatokat színezte, de annyi árnyalattal, hogy percekig tartott, míg szeme kivehette a rómaiak apró őrházait a tó déli csücskén. A messzi völgy távoli szélei lassan elmerültek az éjszakában, a dermedt csendben már csak egy pillanat kellett, hogy mára megpihenjen a világ. Ez a pillanat pedig lenyűgözte a bőrzekés óriást, aki Norikumból jött, a rugiak és a skirek földjéről, hogy Itáliában próbáljon szerencsét. Szerencsét! Persze úgy, mint a többiek, akik ő előtte ezt az ismerős utat járták, hogy aztán elvesszenek azon a veszedelmes síkságon, ahol a mocsár, a bor és a Város elpusztít minden barbárt.