Az utolsó állomás [antikvár]

Részlet a műből: "Józsa Pál reggel tért haza huszonnégyórai szolgálatából. Ugyancsak nehéz éjszakája volt: minden testi-lelki erejét próbára tevő, elcsigázó, lázas órák. A pályaudvar pirosszemü éjjelében mindenütt ott ólálkodotta veszedelem, mint valami sötétben lappangó fenevad, prédaéhesen lesve: ha csaphat áldozataira? Ugyanis egy kis baj történt: megpattant egy acélsin, kiugrott egy kocsi - s olyankor az egész vonalon megbomlik a rend, - s a vasutas tiszteknek kell a zürzavart ujra harmóniába szedni, hogy a zakatoló, dübörgő, vágtató vonatok a vashurokon ismét azt az óriás szimfóniát játszák, amit mestereik a menetrendben számukra lekótáztak. Ugy szólván uj menetrendet kell összeütni a vonal összes vonatjai számára; ügyelni annak pontos betartására; el nem veszteni a hidegvért a késések miatt boszankodó, kárt valló utazóközönség háborgása közepette, amely valósággal ostrom alá veszi az állomásfőnöki irodát, ahol ugy cseng a táviró halk csilingelése, mintha csak a megfeszült, fölkorbácsolt, tépett idegek viharos láza reszketne benne végig..."