Az utolsó angol úriember III. [antikvár]

Részlet: "Lassan, az elviselhetetlen zajban, mely részint az utcáról, részint a fülsiketítően visszhangzó iskolaudvarról jutott el hozzá, Valentine számára a telefon, miként évekkel korábban, ismét természetfeletti rekvizitumává lett a kifürkészhetetlen sorsnak. Lelkén enyhe nyugtalanság vett erőt, mivel a telefon valamely felfoghatatlan okból a tágas aula egyik sarkában kapott helyet, teljesen védtelenül, és miután az aggódó várakozás pillanatában nagy sürgősen behívták az aszfaltozott iskolaudvarról - ahol csak nehezen sikerült a felügyelete alatt felsorakozott és szinte elektromos feszültségtől szikrázó leányokat valamelyest megreguláznia -, hirtelen egy félig-meddig ismerősnek tűnő hang teljességgel érthetetlen szavai zúdultak rá. Épp egy mondat kellős közepébe csöppent: - ... hogy valószínűleg be kellene záratni, ami neked bizonyára nem tetszene! - Eztán a zaj ismét felerősödött, és a hang már nem volt hallható."