Az utolsó aratás [antikvár]

PIRKADAT KÉT FÜSTGOMOLLYAL LEP MEG bennünket. Ilyentájt túl meleg van ahhoz, hogy bárki tüzet rakjon a házában éjszakára. Legalábbis azokat meglepi, akik nem sántikáltak rosszban az éj leple alatt. A vidéket lángok koszorúzzák. A földjeinket határoló árkokon túl, az erdőnk menedékében, a közös földön, ahol tegnap nem volt senki, aki füstöt eregetett volna, az előzékeny aratási hold fényénél jövevények állították fel a viskójukat - négy hevenyészett fal meg egy tetőféle —, és ők gyújtották meg a két tűz közül a messzebbit. Nyirkos a tüzük. Nedvdús ágakat-leveleket dobtak rá, hogy a lehető legfeketébb füstöt eregessék, amit nem lehet nem észrevenni. Oszlopsze-rűen emelkedik, alig hajlik vagy vékonyodik, amíg ki nem ér a fák lombjai közül. Azt mondja ezt a füst: 7