Az Utolsó Ítélet mestere [antikvár]

Előszó; utószó helyett Bevégezve a munkám. Lejegyeztem az 1909-es ősz eseményeit, a tragikus történéseknek ama láncolatát, amellyel sorsom oly sajátságos módon összekapcsolódott. A teljes igazságot írtam meg. Semmi fölött nem siklottam el, semmit nem söpörtem a szőnyeg alá - miért is tettem volna? Semmi okom rá, hogy bármit is eltitkoljak. - Írás közben arra a fölismerésre jutottam, hogy miközben emlékezetem számtalan részletet - részben meglehetősen érdektelen dolgokat: beszélgetéseket, a nap apró eseményeit - világosan és elevenen őrzött meg, az időtartamot illetően, amelyben mindez lejátszódott, teljesen téves elképzelést alakított ki. a napra, amelyen Gorski doktor magával vitt a Bischoff-villába, hogy kvartettben muzsikáljunk, pontosan emlékszem 1909. szeptember 26., vasárnap volt. Ennek a napnak a panorámája még ma is teljesen elevenen jelenik meg a lelki szemeim előtt: a reggeli postával levelet kaptam Norvégiából; megpróbáltam kibetűzni a postabélyegzőt, s közben a diáklányra gondoltam, aki a szomszédom volt a hajóúton, a Stavangeri Fjordon át. Meg is ígérte, hogy ír nekem.