Az utolsó lövés [antikvár]

Elizabeth Stuart száján már nem jöttek elő újabb szavak. Tűsarkú olasz szandálja megcsusszant egy különlegesen nagy szikladarabon. Botladozott, sántikált, és közben olyan tökéletességgel káromkodott, mint aki egy nyugat-texasi marhafarmon nevelkedett. Túl sok mindent tűrt el az életben ahhoz, hogy egy ilyen kis dolog összetörhesse akár testileg, akár lelkileg - két szétesett házasság, számtalanszor összetört szív, szertefoszlott álmok, melyek ébredéskor úgy levernek előtte, mint a lezuhant repülőgép szétzúzódott roncsai. Ez nem volt más, mint a tényekkel való szembenállás. Mégis képtelen visszatartani a szeméből kibuggyanó csillogó könnyeket. Az élet apró bántalmazásai felgyülemlettek benne, és magukkal ragadták. Az általános nagy katasztrófa - amikor a férfi ejti a nőt, és végigcibálja a sáron keresztül az, akinek valamikor haliig tartó szerelmet esküdött. A fenébe is, csak össze tudná szedni magát és túlélni ezt az egészet! O egykoron igazi harcos volt. Vegyük a tizenhat éves benzinfaló autóját, amely a jelenlegi háza, egy düledező viskó felé vezető út szélén állt fennakadva. Ez már önmagában is túl sok volt. Szipogott, kézfejével az orrát törölte, fogát csikorgatva próbálta visszafojtani a sírást. Az Űr legyen kegyelmes, ha sírva fakad emiatt, ha hagyja eltörni a mécsest, és könnyek kezdenek el áradni a szeméből, akkor inkább elsüllyedne. Elmázolódna Elizabeth Arden márkájú szemfestéke, ami már így is majdnem elfogyott, és nincs pénze újat venni. Az élet megy tovább, mondta magában dühöngően, szempilláival megakadályozva a könnyek előtörését. Az élet akkor is megy tovább, és jobb lesz vagy tán rosszabb, ha Brock Stuart elválik tőle, és ha Eldorado típusú autója lerobbanva áll, vagy bármi szarság keresztezi még az útját, amit a kegyetlen sors rendelt el neki. Mindössze annyit kell tennie, hogy nem áll meg, és egyik lábát rakja a másik elé. Nem számít, mibe lép bele. Két választása van, az egyik, hogy megy tovább, a másik, hogy nagy labdává kuporodik össze, és kínok között meghal.