Az utolsó mester [antikvár]

Egy „valódi" előszó Középszerű életem volt, úgy viselkedtem, úgy éltem a napjaimat, mint akárki más. Elvégeztem az egyetemet, és reménnyel telve belevetettem magam az életbe. Sokáig elhitettem magammal, hogy mennyire különleges minden, ami történik, mennyire különleges a munkám és milyen fantasztikus álom életem van. De kezdtem lassacskán rájönni, hogy ez nem így van - a hazugságokkal teletömött életem kipukkadt, mint egy lufi! Ekkor eszméltem rá először mindenre, amik miatt elkezdtem keresni valakit vagy valamit. Azt se tudtam, hogy mégis mit keresek vagy mi az, ami hiányzik az életemből. Nagyon sok hozzám hasonló ember szegődött mellém sorstársként ez idő alatt, így szembesültem azzal, hogy nem vagyok egyedül, hogy mások is éreznek hasonló dolgokat, másokat sem hagy nyugodni ugyanaz a kérdés, ami engem sem hagyott. A kérdés, amellyel már nem másokra, hanem magunkra kérdezünk rá: Mégis mi a dolgom a világban? Van egyáltalán valami célja az életemnek.^ Ki vagyok én.^ Az egyetemi évek alatt számtalan könyvet olvastam el, amelyeknek még kezdetben elhittem minden szavát. Sokáig ringattam magam abba a hitbe, hogy mindez ér is valamit. Egyre többet olvastam, mégis egyre nyugtalanabbá váltam, hiszen a gyakorlatba a sok bölcsességet valahogy mégsem tudtam átvinni. Később már munka mellett nem csupán 7