Az utolsó óra [antikvár]

- Roppant kellemes hely - mondta Wolfgang von Bernstrom gróf, amint körülnézett. - Minél többször látom, annál szebbnek tűnik. Nagyon szerencsés vagyok, kedves Ramsdall barátom, hogy a nyár hátralevő részére bérbe vehetem magától. - Én pedig, - felelte George Ramsdall lord kissé fanyarul, - szerencsés vagyok, hogy bérbeadhatom. Mintha valami átok lenne Cannes-on az idén. - Elhallgatott és jelentőségteljes pillantással nézett a németre. Von Bernstrom vállat vont, mintha széles, katonás válla fából lett volna nem pedig emberi húsból és csontból. Megigazította monokliját és tekintetét leplezetlen örömmel és elégedettséggel járatta végig a tágas verandán, mielőtt válaszolt. - Oly sok a szóbeszéd, kedves Ramsdall. Oly sok a hisztériás izgalom. Én a magam részéről nem hiszek el semmit, nem tudok semmit, nem hallok semmit. Ez a legkényelmesebb lelkiállapot. Melegen ajánlom. Miért lessünk állandóan egy olyan kellemetlen eseményt, amely minden valószínűség szerint nem is fog bekövetkezni? Micsoda felesleges erőpazarlás! Az embernek pedig meg kell őriznie erejét ezekben a zűrzavaros napokban. Tudomást kell vennünk a dolgokról, de nem szabad nekik túl nagy fontosságot tulajdonítani. - Elmosolyodott és szikár, sápadt arcának redői elmélyültek. De mosolyából hiányzott a vidámság. Szeme is fakó, színtelen volt, fehérjében különös csillogással, mintha csiszolt márványból lenne.