Azaldár [antikvár]

Részlet a könyvből: Ebéd után valamennyien lementek a könyvtárba feketekávézni. Ez volt a leghüvösebb hely az egész kastélyban. Odakünn pedig nagyon meleg volt, igazi, jó nyári idő, amilyenre a gazdák már régen vágyódtak, köztük Borrich báró is, a háziúr. Ilyenkor, rendesen, éppen csak hogy felhajtotta a kávéját és máris sietett ki a mezőkre, mert tudta, hogy hiába, csak akkor dolgoznak igazán az emberek, ha állandóan a nyomukban vannak. Különösen azóta, hogy oly nagyot változott a világ, meg azóta, hogy fel kellett mennie a Dombrovára, a hegyre, ahol az erdeje volt, és még ennek is a legtetejére, ha legalább messzi távolban látni akarta azt a vékony, párás sávot, ahol szép Magyarország mostani határai kezdődtek. Ma azonban, vendégeire való tekintettel, Borrich Ádám kényelmesebben vette a hivatását és maga is elhelyezkedett egy régimódi karosszékben, reggel érkezett leánya és veje közé. Bécsből jöttek, ahol Rudinak, a hajdanában délceg tengerésztisztnek most valami biztositó-intézetnél ha nem is fényes, de mégis olyan állása volt, hogy fizetéséből és abból, amit apósától kapott, Adrienne-nel és a két gyermekkel meg tudott élni.