Bácsik [antikvár]

.az én falum - akárhogy fontolgatom - a fejemben létezik, pontosabban a fejemben formálódik - emlékezetem, képzelgéseim, szándékaim, azaz: önkényem szerint (vagy egy széria dramaturgiája szerint; ugyan hogy tett szert rá?), és még csak azzal sem játszadozhatom, hogy talán így volt, talán nem, mivel ez így van, akkor is, ha múlt időt használok többnyire, éppenséggel az idősíkok amiatt kavarognak, mert folyvást módosul a kép, amit lejegyeztem, egy másik által terjedelmesebbé bővül, vagy akár szűkebbre húzódik, színeződik, fakul egyszerre >fikciondlis narrációk, tehát oda sem rajzoltam a figurák köré a kétfelől öregedő akácsorral szegélyezett utcát (évekig telefonpóznák sem csúfoskodtak, bűzlöttek kátrányuktól, nemhogy villany lett volna), amelynek lombjai magukba gyűjtötték a minduntalan fölkavart port: tehenek, lovak, gyerekek lábának szét-mállott nyomait, nem a kőkeresztet az útkanyarban, amely előtt a fiatalok hangos, ám félszeg dicsértessikkeX, a fölnőttek sebes keresztvetéssel haladtak el, sőt, a közkutat sem, aliol az asszonyok kicserélték pletykáikat, vagy a tejcsamokot, amely csakúgy színhelye lehetett a mindennapi tereferéknek, nem a palánkkerítések mögül vicsorgó kutyákat, kotágó tikokat, kukorékoló kakasokat, sompolygó macskákat, a bácsikra tettem hangsúlyaimat, ők szabják fazonját az én falumnak; esendő, korántsem makulátlan jellemek, ellenben határozott személyiségek, autentikus figurák, akik megformálhat-