Bagolyvár [antikvár]

Bő tucat novellát takar a Bagolyvár, ez a szellemi „udvar”, melyben egyszerre van jelen a hagyománytisztelet, a múltidézés, a magántörténelem és az írói elődök meg- és felidézése. Az elsőkötetes Réti Atilla nem tesz mást, csupán mesél. Mesél el- és letűnt dolgokról, eseményekről, tragédiákról, családi drámákról, melyek itt, Kelet-Közép-Európában estek és esnek meg velünk, esendőkkel, ősökkel, felmenőkkel, térben Erdélytől Mosonmagyaróvárig, Lengyelországtól Csallóközig, időben pedig a Monarchiától egészen napjainkig, nagyobb látleletben az ókori bölcsektől a jelenig, e kusza és sajátos, szintén kelet-közép-európai, rendszerváltozásunkig. Vagy módszerváltozásunkig? Fikció és valóság, történetek és vallomások, családi legendáriumok és udvari pletykák: Bagolyvár kicsit (vagy nem kicsit) a miénk is, hiszen a történetek allegorizálnak, a történetek kitekintenek… és összefüggenek és panorámaképpé rendeződnek. És tudjuk, történelem nincs, csak történetek vannak. Réti Atilla történeteit érdemes olvasni. Érdekes olvasni. Ezt bizonyítja a tucatnyi megjelenés rangos lapokban,novellapályázatok első helye (a mű benn a kötetben), és a megírt-megélt-megidézett múlt egyedi interpretálásnak nyelvi igényessége. A kötet ékes bizonyítéka a műfaji megújulásnak: tárcára (tárczára) már- és mégpedig szükségünk van! „Huszonegyedik századi ködlovag? Igen, ez a kérdés is megfogalmazódhat, amikor Réti Atilla novelláit olvassuk. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy eltévesztette volna korát, s valamiféle ósdi prózát művelne. Török Gyula, Szini Gyula, Gozsdu Elek, Cholnoky László, Cholnoky Viktor, Bródy Sándor vagy éppen Lövik Károly szellemi rokonaként írni elsősorban azt jelenti, hogy a szerző magasra éppúgy emeli tekintetét, mint amennyire figyel a benső világra, hogy az élet apró dolgai érdeklik, látja a köznapok szépségét és rútságát, örömeit és kínjait, érzékeny az elesettek iránt, s kötelező számára, hogy igényes, gondos, megmunkált nyelven szólaljon meg." (Villányi László)