Báránykönnyek [antikvár]

Elmebeteg ödet szilvesztetkor költözni. Egerből Debrecenbe, 2 ^gy niajdnem albérletből egy majdnem lakásba. Ami persze szintén nem a sajátja, de legalább fizet érte. Előrelátható jövedelmét illetően ez a tény egyáltalán nem vigasztalta, némi elégtételt csupán a miatt érzett, hogy immár senki nem példálódzhat előtte eltartott státuszával. Bertalan ott ült a személyes holmiját és személytelen tárgyait rejtő dobozai és műanyag szatyrai közepén, s kibontott egy dobozt. Ennek a véletlenszerű mozdulatnak csupán annyi, logikusnak tűnő előzménye volt, hogy az apja, aki segédkezett a költözésben, az utolsó fordulónál ezt a dobozt leejtette a bejáratnál. S ha már így esett, a pakolást célszerű volt ezzel kezdeni, annál is inkább, mert Bertalan fölöttébb gyanúsnak tartotta a dobozból kihallatszó csörömpölést. Tudomása szerint könyvek voltak benne, melyek tulajdonságait illetően eddig semmiféle olyan adat birtokába nem jutott, mely azt feltételezné, hogy törékenyek lennének. Bertalan apja, akit szintén Bertalannak hívtak, sebtében elbúcsúzott a fiától, és sietett is vissza Egerbe az utánfutós autóval, hogy még elő tudjon készülni a Szépasszony-völgyben rendezett szilveszteri bulihoz. Az ifjabb Bertalan az ebben való részvételhez a legcsekélyebb kedvet sem érezte, mert mióta ő is teljes jogú meghívottja volt e fergetegesnek egyáltalán nem mondható összejöveteleknek, mindig ugyanabban az étteremben ültek, ugyanazt ették, ugyanazokkal az emberekkel, akik évek óta mindig ugyanazokat a nótákat rendelték a pszeudo cigányzenészektől, és ugyanazokat a vicceket vagy állítólagos sztorikat kellett végighallgatnia. A könyvek törheteden voltáról alkotott hite beigazolódott, a doboz tartalmát átvizsgálva azonban Bertalannak alkalma nyílt a Shakespeare összes drámái négy kötetének lapjaira ragadt eperlekvár sajátos viselkedésén morfondírozni. Persze, a nagyi áU eme action gratuit mögött, aki csak addig a pontig volt előrelátó, hogy az ő kis Bercikéje elsőként bizonyára a kedvenc eperlekvárját találja meg, hiszen tudta, hogy az unokája a lekvárnál már csak Shakespeare-t imádja jobban. Arra viszont nem gondolt, hogy a könyvek tetejére csempészett üveg akár össze is törhet. Ro'wío és Júlia egészen összeragadt, mármint nem a két szerelmes, hanem a tragédia lapjai, az örök szerelemnek hirtelen eperszaga lett, csakúgy, mint a velencei mórnak. Az 532. oldal alján lévő szövegről mutatóujjával leszedte a lekvárt, lassan lenyalta, és úgy olvasta OtheUo vad epe-kedését: „Bűvös teremtés! Hogjiha belepusztul / A lelkem, akkor is sr^retlek! És ha / Nem szeretlek, a káos^ visszatér." De nemcsak a mórnak, hanem jutott