Baráti beszélgetések [antikvár]

233 Bobbi és én egy spoken word-e,sten ismerkedtünk meg Melissával a városban; mi felléptünk, Melissa pedig lefényképezett bennünket a hely előtt, ahogy Bobbi cigizett, én meg félszegen fogtam jobb kezemmel a bal csuklómat, mintha attól tartanék, hogy elszakad tőlem. Melissa nagy, profi fényképezőgépet használt, spéci fotóstáskában egy csomó különböző lencsét hordott magával. Fényképezés közben dumált velünk, cigarettázott. Ő a mi fellépésünkről beszélt, mi meg az ő munkáiról, amikbe belefutottunk már párszor az interneten. Éjfél körül bezárt a kocsma. Az eső is eleredt, és Melissa azt mondta, szívesen lát bennünket a házában egy italra. Mindhárman beszálltunk egy taxi hátsó ülésére, bekötöttük magunkat. Bobbi ült középen, fejét Melissa felé fordította, hogy beszélgetni tudjon vele, így a tarkóját és pici, kanál alakú fülét láttam. Melissa megadott a sofőrnek egy monkstowni címet, én megfordultam, kinéztem az ablakon. A rádióból elkaptam pár szót: nyolcvanas évek popzene klasszikusok. Aztán felhangzott egy szignál. Izgatott voltam, készen álltam arra a feladatra, hogy belépjek egy idegen otthonába, máris fogalmaztam a bókokat, és próbálgattam az arckifejezést, amivel elbűvölőnek mutathatom majd magam. Vörös téglás ikerházhoz érkeztünk, platánfa állt előtte. Az utcai lámpa fényénél a levelek narancssárgának, művinek tűntek. Imádtam bekukkantani mások otthonába, pláne kicsit híres emberekébe. Azonnal elhatároztam, hogy minden részletet megjegyzek majd,