Barmok királynője [antikvár]

ELSŐ RÉSZ Az élet csupa álmodozás Hétéves voltam, amikor először akartam meghalni. Gondoltam, követem a sírba Wla-dimirt, a törpenyulamat. Szegénykém véget vetett az életének: megrágcsálta a neonlámpa kábelét a nappalinkban. Ám mindössze annyit sikerült elérnem, hogy kicsaptam a lakásban az összes biztosítékot, kaptam egy hatalmas pofont az anyámtól, és megutáltam az égvilágon mindenkit, főleg a villanyszerelőket. Másodjára öt perccel ezelőtt jártam közel ahhoz, hogy véget vessek az életemnek. Ezúttal a hotelszobám ablakán ugrottam ki. De megint csak elcsesztem a dolgot, és úgy zuhantam az egyik első emeleti balkonra, mint egy rakás szerencsétlenség. A bokámat is sikerült kitörnöm. Úgy látszik, a halállal nem vagyunk egy hullámhosszon.