Báthory I-II. [antikvár]

AtLDAK0S 1573 KORA ŐSZE Három lovas poroszkált a Gyulafehérvárról Tordára igyekvő országúton, egyre távolodva a várostól. Az elöl haladó, tekintélyesnek tetsző úr hátrapillantott, két társán, a vörös posztóba öltöztetett fejedelmi testőrök szigorú ábrázatán túl a tovatűnő kőfalakat és a régi székesegyház tornyát kereste tekintetével, mintha azt szeretné felmérni, mekkora utat tehettek meg három fertályóra alatt. Nem tudni, megnyugtatta-e a látvány, mert mozdulatlan arccal fordult vissza, és úgy tűnt, visszasüpped gondolataiba. Az úrforma ember nagy, csontos katonalovon ült, régi barátján, egy lusta és megbízható, meglehetősen öreg pej paripán, melyet éppen kényelmessége miatt kedvelt, mivel nem volt túl jó lovas. Amennyiben éles szemű utas jött volna szembe, biztosan szemébe ötlik, hogy az ötvenes évei végén járó nagydarab, kreolbőrű, hosszú, bodros szakállú úr nem hordott magánál fegyvert. Egy jókora kulacson kívül nem volt egyebe, és ruhája, bár jóféle bársonyból készült, egészen egyszerű szabásával, fakószürke színével nem keltett feltűnést. A szürke dolmány alatt fehér gyolcsinget viselt, melynek csipkés gallérját dolmányán kívül hajtotta. Lábán fekete posztónadrág, alant puha bőrből készült csizma feszült. Süvege szürke nemez, egészen egyszerű, farkas-prémmel szegélyezve, még egy süvegforgó sem díszítette. Az éles szemű utazó azt is észrevehette volna, hogy pokróc, málha, köpeny se nála, se a katonáknál nincsen, tehát nem hosszabb útra igyekeznek. A két vörös darabont, a fejedelem lovas testőrségének tagjai kezük ügyében tartották karabélyaikat, és halk beszélgetéssel múlatták idejüket. A harmadik olyannyira előttük poroszkált, hogy nem hallhatta szavaikat. - A kórság essen a doktorba, már megint minket kért - dohogott az egyik, János nevezetű, szikár, barna képű, villogó szemű katona, kinek orcája jobb felén jókora kardvágás hege éktelenkedett. - A fene se tudja, mit eszik rajtunk. - Azért kér minket, mert ismer - felelte társa, aki erősen hasonlított a János ne-vezetűhöz, akár testvérek is lehettek volna, ám emez arcát, akit Andorásnak hívtak, nem csúfította el sebhely - Tudja az - folytatta hogy helyén van az eszünk, keveset pofázunk, és tudunk verekedni.