Büdösgödör [antikvár]

Nagyot csodálkoznak majd azok, akik esetleg e kis könyvecske elolvasása után kerülnek valamiképpen a kis székelyföldi mofetta közelébe, esetleg naponta be is járnak a "büdösgödörbe" - és nyomát is lelik majd a "szakállas barát" legendájának, senkinek eszébe se jut, hogy valamiféle igazságtevőként emlegesse a gödröt. "Kitalált dolog", "hazugság az egész" - legyintenek vagy legyinthetnek a helybeliek. Sajnos, nagyon ritkán van tárgyilagos, megbízható képünk a dolgokról, az emberekről. Ilyeneknek vagy olyanoknak látjuk őket, aszerint, hogy nekünk miképpen felel meg jobban. A szomszédasszony mosolya aszerint "pimasz", "kibirhatatlan", "kotnyeleskedő", "irigy", "kárörvendő" vagy "jaj, olyan kedves..." - hogy milyen hangulatunkban látjuk. A hangultunk diktálja az időjárás jelzőit is, ami szerint lehet az idő "szomorú" vagy csak egyszerűen "borús", "pocsék" - és ígérhet "egy kicsi áldott esőt" is. Én így láttam a Gödröt. Ahogy leírtam. És hogy a meglátásomat valamihez rögzítsem is: emberéletekkel próbáltam összekötni. Élettel és halállal - mert ezek hangulatunktól, beállítottságunktól, világnézetünktől függetlenül, biztosan léteznek. És mert így van, ezen a ponton nem hiszem, hogy bárki is hamisítással vádolhatna.