Békebeli béke [antikvár]

(Előszó helyett.) Tudom, a béke is harc, mert minden lélekzetvételnek megvannak az ellenállásai és akadályai, amiket le kell küzdenünk. Tudom, a világ nem állhat meg egy elért szintjén, mert az élet maga a fejlődés. Tudom, millió elégedetlenség tüze sustorog a csöndes munka, a filharmonikus zenekarok muzsikája, az egészségügyi séták, a születésnapi szónoklatok, a pirosbetűs ünnepnapok hangja alatt. Tudom, minden falat kenyér mögött elképesztő tragédiák sorozata vérzik. Tudom - és fáj, hogy tudom. Jó volt egyszerűbbnek, tudatlanabbnak, eszméletlenebbnek lenni. Az atombombáról kellett volna írni? Up to date lett volna felsorolni a biologiai háború borzalmait? A rakétalövegek rombolását? Amik „mind-olcsóbban állíthatók elő", mint az amerikai tudósok mondják? Írjon róluk a nyavalya! Utálni kell a fizikusok tudományát, a feltalálók ötletességét. Utálni kell hovatovább minden értelmet. Mert nincs más gondolat immár, csak az ölés, a rombolás, a mások elpusztításának gondolata. Egy kis megnyugvás visszanézni a békebeli békébe. Gyertek, mosolyogjunk! Budapest, 1947 november.