Beszélgetni tilos! [antikvár]

Részlet a könyvből: A gépkocsi befordult a keskeny, külvárosi utcába. Lujza kérdő tekintetet vetett először az egyik, aztán a másik kísérőjére, de hang nem jött ki a torkán. Tudta, hiába faggatná a két fabábarcú férfit: - Hová visznek? Feleletet úgy sem kapna. Az elmult hetek alatt megtanulta, hogy számára lejárt a kérdezgetések ideje... Félórával ezelőtt akopasz főhadnagy átadta ékszereit, pénzét, aztán a katonák berakták bőröndjeit a laktanya előtt álló gépkocsiba. - Milyen kedvesek! Hazavisznek, - gondolta. Mosolyogva szállt be az autóba. Természetesnek találta ezt az udvariasságot. A kihallgatást befejezték, aláírták a jegyzőkönyvet. Mi marad más hátra? Hazaviszik... Az asszony már sok mindent látott és tapasztalt az életben, mégis valami gyermeki ártatlanság, jóhiszeműség élt benne. Vagy talán ez nem volt egyéb, mint mérhetetlen hiúságból és derülátó bizakodásból lelke köré forrasztott, félelemnél és minden egyéb gyarló emberi tulajdonságnál erősebb önhittség páncéla? - Ó, velem semmi baj sem történhetik! Hiszen én kiváltságos teremtés vagyok! A gépkocsi lasssított, majd megállt egy szürkefalú, komor épület előtt...