Betévedt Európába I-II. [antikvár]

Részlet: A kilencvenes évek elején a szlavón-brodi állomásfőnökség épületében naponta ütlegeket szenvedett egy még évei szerint fiatal, sudár és szép, de már amúgy megszedett asszony. Nyolc élő gyermek szólította őt édesanyának. A nyolc között az én anyám is. Ő volt a vakarcs, a legutolsó és legkedvesebb. Az őt nemző csókok voltak a legutolsó erdei jelei a szép dalmát ember szerelmének. Attól fogva megszakadt minden és az eldobottság és a vallás irdatlan rengetegébe hullott a karszti sziklákról letépett, szép macedón nagyanyám. Erőteljes, józan, arányos csontos szépsége az ikonok Máriáinak zord szomorúságát viselte arcán. Domború magas homloka, örökké enyhén nedves, szomorú, befelé néző fekete szemei, hajlított finom orra és összefogott keskeny ajkai teljesen egyeztek azokkal a Madonnákéival, kik előtt két ujjal annyiszor keresztet rajzolt magára. Mert a „szveta Majka", ki fiat szült - aki azután a fiak módjára őt elhagyta - igazán megmaradt és megőrzött anyja minden asszonyoknak. És férfi-sivársággal felépített szegény az a vallás, mely az ő asszonyaitól ezt a legnagyobb asszony-menedéket megtagadta. Erős, napálló és kevésért sokat visszaadó volt, mint a föld, melyből vétetett. Ezért a nagy erényéért szenvedett meg azután egész élete folyamán.