Bővebb ismertető
ELSŐ ÉNEK
1
Dea az ablakban állott s kinézett a csepegös alkonyatba. Ősz volt, minden élő örült, ha fedél alá húzódhatott.
Kint, a kastélytól alig száz lépésre már nádas suhogott, izgalommal mozgott, mintha a tömeg forrong. Dea mindig kis borzongást érzett, ha ezt a titokzatos éjszakát látta, a pezsgő, forrásban sustorgó nádassal.
Távolról kutyaugatást hallott. Megnyugtatta, hogy levették az ebekről a nagy láncos koloncokat s a kastély nagy vasrácskapuit éjszakára bizonyára becsukták. A kastély földszintes épület volt, négy sarkán négy zömök toronnyal, mindeniknek a csúcsán bádogból készült nagy gömb volt, amiről Gombos-kastély volt a neve a köznyelven. Homokdomb tetején állott, csak épolyan magasban, hogy a nádas nem ért az ablak magasságáig. Itt-ott százéves fűzfa állott a nádasban, komoran dagadoztak az éjszakában.
A szobalány éppen a vastag fatáblákat zárta be a szobában. Vaskos vasrácsok kosara borult kívülről az ablakokra.
— Meg tetszik engedni, nagyságos asszony?
— Majd én bezárom, Róz, maga elmehet.
— Genis.
A lány elment s ő tovább nézte a nádast.
Kint violaszín sötét volt. Valami ismeretlen fény párázott, az ég nehéz lila sugárzást eresztett le a nádasra. A vékonyszálú eső mint üvegfüggöny, hátulról titkosan megvilágítva még. Vadmadarak sikongattak, rikácsoltak, buja hangok permeteztek a nádas felől. Félelmes volt ez a neki oly szokatlan vidék: túlközel volt a föld az élethez. Minden összefolyik az éggel. Semmi megfogható
5