Bilincsek [antikvár]

Részlet a könyvből: 1. Szerelem! Kútmély szó. Forrás, az égbolt tükröződése. Ízétől, ízlelésétől, csillámlásaitól hamar megrészegül az ember. Mint aki fékezhetetlen vérkörével a végtelenbe nyújtózik. A lábamat, a csípőmet, a mellemet, a nyakamat, az arcomat, a homlokomat, minden ízemet, minden porcikámat a mámor uralja, álommá varázsolja a jelenvalót, jelenvalóvá az álmot, hallhatóvá varázsolja a tárgyak suttogását, a nappalt, az éjszakát, az ébredést, az egész világot. Betöltő áradás! Töltetében gyakran úgy érzem, meg sem érdemlem. Nem, mert nem férfiakba vagyok szerelmes - hanem magába a szerelembe, abba az új kívánságba, az érzékek semmihez sem hasonlítható önkívületébe, amit az kelt bennem, ha egy másik emberben megsejtem a jövőmet, vagy ha úgy tetszik, a kárhozatomat. Az én történetem persze a kárhozattól szól, a fizetségről, amit azért róttak rám, mert feltétel nélkül szerettem. Férjezett asszony voltam már akkor, nagyra nőtt, már-már felnőtt gyerekkel, amikor kiestem abból a megnyugvásból, amelyet a kegyelem állapotának nevez a tanítás. Kiestem, vagyis csapdába zuhantam. Olyan ember csapdájába, akiben ellenállhatatlan erő lakozott, igába hajtó erő: a hús őrülete. Rápillantottam, s máris tudtam, hogy elvesztem. Vonzott és taszított! Holott messze voltam még attól, hogy rábízzam magam, a megismerkedés első perceinél tartottunk, de én már előrepergettem azt a filmet, amelyet még fel sem vettek.