Bocsáss meg nékem [antikvár]

Részlet a könyvből: Teinhardt Herbert doktor lassu léptekkel sétált a berlini Friedrichstrassen. Szórakozottan pillantott az út közepén álló órára. - Már fél öt? - gondolta meglepetten. - Vajjon még uzsonnaidőben érkezem Larisch nénémhez? Tétovázott: menjen-e, vagy halassza el látogatását? Józan esze ezt diktálta: Légy okos, ne kergesd önmagadat szerencsétlenségbe. Oktalan szive azonban éppen az ellenkezőjét súgta és ellenállhatatlan erővel taszította, húzta. Rövid habozás után sóhajtva engedett: néhány pillanat múlva már a villamosmegállónál volt. Nagynénjéhez igyekezett, aki tulajdonképpen nem is volt vérbeli nagynénje, miután édesanyjával unokatestvéri kapcsolatban állt. Egyetlen, Berlinben élő rokona, a vagyona kamataiból élő özvegy Larischné volt, aki tizenkilenc éves Izolda leányával lakott együtt. Izolda! Ő volt az a bizonyos mágnes, aki vonzotta, de egyben taszította is Herbertet. Tulmodern elveivel és viselkedésével elriasztotta az egészséges gondolkozású fiatalembert. titokban azt remélte ugyan, hogy talán sikerül helyes útra terelnie Izoldát, megérteti vele az ideálisan felfogott női hivatás magasztos voltát, de minden együttlét után szomorúan tapasztalta, hogy minden együttlét után szomorúan tapasztalta, hogy minden igyekezete kárbaveszett.