Boldogok szigete [antikvár]

Részlet:Már indulásom kezdetén, a húszas években, erősen foglalkoztatott nemzedékem (kiábrándultsága. Nem volt véletlen és ok híján ez a céltalan kapkodás és a vele szorosan összefüggő talajtalanság és csömör. A háború négy meddő esztendeje apránként elkoptatta bennünk azt a kevés eszményt, amit az otthon és az iskola adott útravalóul. Csak kevés szerencsés akadt, aki belekóstolt valami jóba és igazba, s már fiatal fejjel a haladás elkötelezettje lett. Több volt a tántorgó, a botladozó, a megalkuvó és mindenbe belenyugvó, mint az olyan, akit a sorsa jó vezetőkkel összehozott és helyét keresve a helyes útra lelt.Drámában és regényben próbáltam erről vallani, és ha most évtizedek után visszatérek a régi témára, azért teszem, mert úgy érzem, hogy amit akkor elégtelenül és torzítva írtam meg mert nem értettem az okokat és összefüggéseket, az időt formáló erőket, a vonzásokat és taszításokat , mindezt most tisztábban látom, és ezért talán teljesebben, Igazabban tehetek tanúságot.Mert erről van szó: tanúságról. Arról, hogy a tizenkilences forradalmi év hónapjairól elmondjam a magam egyszerű, sallangtalan vallomását. Megpróbálom újra megmutatni, mit élt át akkor is humánum jelszavával életbe küldött, és a háborútól megtaposott nemzedék, mibe kapaszkodhattak életének megtépett gyökerei. Az elhulló világ, Mikóék bukásra ítélt polgári világa mellett ez írásban erősebb hangsúlyt kap is fiatalok, a Balázs Imrék és Hammer Istvánok élete, azoké a megtaposott és kiábrándult fiataloké, akik tizenkilenc fényeinél9