Bölénykantáta [antikvár]

Részlet a könyvből: Villámvizsga Újmagyarra is le kell fordítanom a címet, nehogy az a vád érjen, csak az ásatag kifejezéseket értem. Gyorsteszt lenne mai nyelven, de nem tehetek róla, ereimben régi vér kering. Egyelőre meg se alszik még. Kezdem azzal, történelmi tény, minden lónak van eleje is, és hátulja is. Aki a kettőt összekeveri, netán fordítva ül föl rá, nevetséges lesz. A turáni lovasok ugyan tudtak hátrafelé is nyilazni, de törzsük kicsavarásával találtak rá a lőirányra, ők se fordultak meg rajta. Más tehát az eleje, és más a hátulja. Annyira elfogadjuk ténynek, leginkább szoborrá válásuk után kezdünk gondolkodni rajta. Csak emlékeztetőül írom le megint azt a szegedi anekdotát, amelyik Rákóczi fejedelem lovas szobrának a püspöki palota elé történt átállítása táján keletkezhetett. Valamelyik jámbor egyszálbélű atyánkfia fejében fordult meg a gondolat: ha kitekint a püspök úr az ablakon, micsoda szentségtörés, a ló farát látja. A jó anekdota is olyan, mint a jó csődör, van eleje is, hátulja is. Azzal ér véget, ha legközelebb kikocsizni méltóztatik a püspök úr, parádés kocsisa fordítva fogja be a lovakat. Másik huszárlovunk hátsó része pedig az utóbbi hónapokban vált igazán térképző elemmé. A ló megvolt azelőtt is, a rajta lévő huszár se mai gyerek, csak éppen a tér nem volt még tér. A Lófara önmagában volt tájékozódási pont. A mögötte lévő egyetemi épület is róla kapta csúfnevét. Ennyi bevezető után lóduljunk neki, és meg se álljunk székesfővárosunk kiemelkedő pontjáig, a rokokó-ízű neobarokk, törökűző franciaosztrák hadvezéri lovasig, Róna József alkotásáig. Zenta városa rendelte meg, de nem tudta kifizetni, végül Ferenc József döntötte el megvásárlását. Örök ellenlábasának, a szegedi Kossuth-szobornak is Róna az alkotója. Elönt a szégyen, hogy eddig nem vettem észre lényeges pontját.