Bolond szerelem/A pénzeszsák [antikvár]

I. Nádia olyan volt, mint a tavaszi hóvirág, tiszta, üde, fehér. Termett pedig ez a gyönyörű virág egy ódon kis városkában, melynek kéményeit gólyák keringték körül minden tavasszal, fecskék repültek a régi ereszek alá és mindennap harangoztak délre a kálomista templomban. Délinyitók futottak fel régi udvarházak verandáira és a kertekben tűzpirosán égett a kankalin. Csillagmütyürkés éjszakákon meleg pára ült rá a folyosó sima tükrére, a partokon millió virág sóhajtozott. Nádia gyönyörig lány volt, csak álmokat hordozott a szivében # Egy alkonyatra hajló délután Nádia kint sétált a folyó partján. Valami soha nem hallott nótát dúdolt, ami csak ugy kivánkozott ki a lelkéből, aminek minden foszlányából mélységes vágy áhitozott a szerelem után, amit nem ismert még, csak forró leány lelke érzett, hitt és remélt. — Eljön értem valaki,. — súgta és forgott, táncolt, aranysárga haja lengett utána, szoknyája felfodrozódott. — Eljön értem valaki