Bővebb ismertető
I.
Nádia olyan volt, mint a tavaszi hóvirág, tiszta, üde, fehér. Termett pedig ez a gyönyörű virág egy ódon kis városkában, melynek kéményeit gólyák keringték körül minden tavasszal, fecskék repültek a régi ereszek alá és mindennap harangoztak délre a kálomista templomban. Délinyitók futottak fel régi udvarházak verandáira és a kertekben tűzpirosán égett a kankalin.
Csillagmütyürkés éjszakákon meleg pára ült rá a folyosó sima tükrére, a partokon millió virág sóhajtozott.
Nádia gyönyörig lány volt, csak álmokat hordozott a szivében
#
Egy alkonyatra hajló délután Nádia kint sétált a folyó partján. Valami soha nem hallott nótát dúdolt, ami csak ugy kivánkozott ki a lelkéből, aminek minden foszlányából mélységes vágy áhitozott a szerelem után, amit nem ismert még, csak forró leány lelke érzett, hitt és remélt.
— Eljön értem valaki,. — súgta és forgott, táncolt, aranysárga haja lengett utána, szoknyája felfodrozódott.
— Eljön értem valaki