Bolondóra [antikvár]

Védőborítója hiányzik. Könyvtest alsó része beázási folttól hullámos.
Goda Gábor különös panoptikumának új figurájával ismerkedünk meg ebben a szórakoztató és tanulságos regényben. Titanovics Gáspár árva, lelencházban nevelkedett, vörös hajú emberke, egyetlen foga van csak, joggal hiszi róla mindenki, hogy szerencsétlenebb és tehetetlenebb embertársainál. Ő azonban lassanként rájön, hogy a természet csodatevő tulajdonságokkal áldotta meg. Rendkívüli képességeit - vesztére - Krumm Lenke üzemi szakácsnő is felfedezi, és megindítja harcát. Terve: előbb meghódítani Titanovicsot, majd Titanovicson át a világot. S valóban, Titanovics csodát csodára halmoz. Jobban szeret e kezén járni, mint a talpán, fölröppen a levegőbe, és ha kedve szottyan, sétára indul a szivárvány ívén. Pedig menekülni szeretne a saját rendkívüliségétől, szabadságra vágyik, az egyszerű, észrevehetetlen emberek közé - igaz, fél is a szürkeségtől, a középszertől. De akármit is akar, nem tud szabadulni csodálatos képességeitől - és úgy látszik, Krumm Lenke pártfogásától sem. Az olvasó egyre jobban megkedveli Titanovics Gáspárt. Hiszen ennek az izgalmas kis lénynek minden érzése, minden vágya olyan természetes, olyan emberi, hogy még azt is elhisszük neki: csodái mögött - mint minden csoda mögött - felfedezetlen természettörvények lappanganak. Csodálkozni hát nem rajta kell, hanem azokon, akik furcsa körtáncot lejtenek körülötte, hogy kihasználják vagy elgáncsolják: a csöppnyi hatalmaskodókon, a bárgyú okoskodókon. Goda Gábor könnyedén ötvözi a csodát a groteszkkel, a gúnyt az indulattal, hogy nevetségessé tegye őket, mert ők az igazi panoptikumfigurák. Titanovics Gáspár ámulatba ejti a világot. De a világ még inkább ámulatba ejti Titanovics Gáspárt.