Boreász sörénye [antikvár]

A Cédula a romokon után Orbán Ottó ismét esszékkel jelentkezik. Új könyvének olvasói a ráismerés örömével élvezhetik a szerző szellemességét, a beszélt nyelv frissességére törekvő beszédmódját, szatirikus-ironikus stílusának villanásait - és, ha meglepő is ezt mondanunk egy sok tekintetben humoros írásokat tartalmazó kötetről szólva, a szerző világszemléletének tisztességes kiegyensúlyozottságát. De hát mi ebben az új? Különbözik-e Orbán Ottó, a költő az esszéírótól? Rávághatjuk a választ, hogy nem. Kétféle a műfaj, de egy az ember, aki műveli őket. És mégis. A próza poétikai eszközei részletesebb kifejtésre adnak lehetőséget; a versben majdhogynem az a legfontosabb, amit kihagyunk belőle, a próza többnyire a kis lépések taktikáját követi. Ezeket a kis lépéseket váltogatja esszéiben az egyhangúságtól viszolygó költő, írásainak műfaji besorolása az irodalmi anekdotáktól a megemlékezésen át a személyes hangú műelemzésekig terjed.