Borostyánba szőtt titkok [antikvár]

Előhang Amber; Cornwall, 1969, a nyári szünet utolsó napja Biztonságban érzem magam a sziklapárkányon, sokkal inkább, mint a házban. Néhány méterre a part menti úttól, húszpercnyi kimerítő mászásra a birtok határától, épp elég messze Black Rabbit Hall éberen figyelő ablakaitól: az én titkos kis helyem. Egy-két pillanatra megállok a szirt peremén, a szél testemhez tapasztja a ruhát, bizsereg a talpam, azután óvatosan leereszkedem, megkapaszkodom a fucsomókban, a tenger moraját hallva a fülemben. (Jobb nem lenézni.) A szívem kihagy egy ütemet, azután már ott gubbasztok az ég peremén. Ha elvétem a mozdulatot, mindennek vége. Nem teszem, de felötlik bennem, hogy akár tehetném. Legalább egy kicsit ura volnék a sorsomnak. Ahogy a sziklafalhoz préselődöm, idővel már nem zihálok. Az a sok lázas kutatás: erdők, szobák, véget nem érő lépcsősorok. Kisméretű vászoncipőkben kidörzsölődött sarkak. Mégsem találom őket. Hol lehetnek? Tenyeremmel árnyékot vetve a szemem elé, végigpásztázom az öböl túlsó partjának palackzöld dombtetőit. Elhagyatottak. Csak a jószágok legelnek a mezőn. Hátraereszkedem, a sziklának vetem a hátam, nagy merészen felhúzom a ruhám, hogy a levegő utat találjon csupasz lábszáraim között.