Börtönnapló 1919. XII. 12. - 1919. XII. 18. [antikvár]

Részlet: "Legyen szabad elmondanom, hogy én változatlanul rendíthetetlen vagyok abban a meggyőződésben, hogy mindaz, ami volt, nem volt más, mint valóságos harccá fajult osztályharc. Ezt ebből a teremből, ebből a távlatból, ebből a nézőpontból magam is groteszknek, szomorúnak, irtózatosnak látom, de mivel harc volt, mindkét oldalról áldozatokat követelt. Én teljes nyugalommal nézek az ítélet elé, mert tudom, hogy nem a mi egyéni létünk, vagy nemlétünk dönti el ezt a kérdést. Bennünket be lehet börtönözni, mi elpusztulhatunk, de a Gondolat él! Én büszke vagyok arra, hogy a diktatúrában nem egyéni és nem gonosz szándékokból vettem részt, hanem e Gondolatot szolgáltam, és éppen ezért nem beszélek arról, hányszor tagadtam meg magamat, hányszor követtem el erőszakot magamon, amikor cselekednem kellett. E cselekvéseim sohasem voltak egyéniek és sohasem megváltoztathatatlanok. Ha nem is ismeri el a mai rendszer a mi fórumainkat hivatalosaknak, kétségtelen, hogy bizonyos retortákat azok mégis jelentettek, melyeken megtisztultak és döntés alá kerültek az általam folyamatba tett ügyek. A bűn csak az volt, hogy megtagadtam magamat, hogy sodortattam magam az árral, hogy csak a célt néztem, és sohasem: mi folyik körülöttem, hogy megfeledkeztem, mesteremnek Szabó Ervinnek tanításáról, mely szerint tiszta Célokat csak tiszta eszközökkel érhetünk el. Ez volt a bűn, de ezzel szemben áll az, hogy azokban, kik velem dolgoztak, legalább annyi idealizmust tételeztem fel, mint amennyi énbennem volt .Sajnos ebben mérhetetlenül csalódtam. Sajnos annyira csalódtam ebben, hogy csaknem minden embert elvesztettem magam mellől. És elvesztettem a talajt a lábaim alól. Egészen meztelenül és elértéktelenedve áll itt az életem. És ha mégse közömbös előttem, hogy megmaradok-e, vagy sem, ez csakis azért van, mert a napokban kell megszületnie a gyermekemnek, ki valamelyes jelentőséget ád az életemnek."