Börtönlázadás [antikvár]

A könyvtest minimálisan deformált.
"Dusán azonnal felmérte, hogy kelepcében vannak. Mire leereszkednek a párkányon, már az üldözők is odaérnek. Miféle kutya ez, hogy esőben is követni tudta a nyomukat? Legyen átkozott, ezerszer! Szembefordult a lánnyal. - Hogy nézel rám, Dusán? Jaj istenem, hogy nézel rám? - suttogta Juli rémülten. - Ne nézz így! Az istenre kérlek, ne nézz így rám! - könyörgött. - Kicsi Juli! - mondta Dusán. Bárhogyan nézett is, a hangja gyengéden simogató volt, akárcsak régen, a Gugger-hegyen. - Drága kicsi Juli! Most el kell válnunk egy időre. Tedd amit mondok. Ne törődj semmivel, csak tedd, amit mondok neked! Megígéred? - Megígérem! - rebegte Júlia engedelmesen. - Mindig azt fogom tenni, amit te mondasz nekem. - Jó! - sóhajtotta Dusán - Itt a gyufa, kilenc szál van benne. Takarékoskodj vele! Fogd a pokrócot és indulj a barlanga! Óvatosan! Mielőtt lépnél, tapogasd ki a lábaddal, ahová lépni akarsz. Menj, ameddig csak tudsz! Ha már csak hason csúszva lehet, akkor úgy! Menj a legeslegbelsejébe, feküdj le és várj! Bármit hallasz, bármi történik is, el ne moccanj onnan! - És te, Dusán? És te?"