Bruno Schulz fejében [antikvár]

„Igen tisztelt, nagyra becsült, kedves Thomas Mann úr" - írta 1938 novemberének egyik meglepően meleg őszi napján egy apró, vézna, komoly emberke lassan és megfontoltan a jegyzetfüzetébe, és mindjárt át is húzta a mondatot. Felállt túl alacsony, halkan nyikorgó forgószékéről, amelyen kora délután óta az apja régi irodájából való, ugyancsak túl alacsony íróasztal mellett ült, és karját, mint a reggeli tornánál, felfelé meg oldalra nyújtogatta, és két-három percig felbámult a keskeny, bekoszolódott, felső ablakra, amely előtt fel-feltünedezett a Florianska utca járókelőinek lábaszára és cipője, esernyőhegye és szoknyája széle. Utána visszaült és újból nekifogott a levélnek. „Igen tisztelt Uram! - írta. - Jól tudom, hogy számtalan levelet kap nap mint nap, és alighanem több időt tölt a megválaszolásukkal, mint világhírű, csodás regényeinek megírásával. El tudom képzelni, mit jelenthet ez! Jómagam heti harminchat órában vagyok kénytelen kedves, ámde 7