Búcsú, Gyéresen [antikvár]

/Előszó gyanánt / Néhányan talán emlékeznek még arra a spirálfüzetbe írt szövegre, amelyet „Tizenhét nap az Araráton" címen adtam közre. S tudják, az írás szerzője maga a történet hőse, aki nem más, mint ifjúkoromtól jó barátom, Jámborkis Endre. Szeretném megjegyezni, hogy én magam is írtam róla néhány könyvet. Ám az általam írtak a tárgyi és érzelmi hitelesség tekintetében meg sem közelítik a spirálfüzet szövegét. Sokáig győzködtem Endrét, azaz Andrejt /a kollégiumi években ragadt rá ez a név/, hogy az előbbi könyvhöz hasonlóan a gyéresi búcsú eseményeit is ő maga írja meg. Beszereztem a városban kapható legvastagabb spirálfüzetet. Ebbe minden belefér, mondtam, ünnepélyesen átnyújtva neki. Nem megy, öreg! Nem megy! - rázta a fejét. Meg se próbálod? Negyven felett az embernek tudnia kell, mire képes, felelte, s ezzel le is zárta volna a témát, ha hagyom. Ám hiába volt minden, nem sikerült rábeszélnem. A végső nemet nagyjából így fogalmazta meg. A válaszokat sorsunk nagy kérdéseire nem ebben a szűkre szabott, materiális világban kell keresnünk, amelyet már évezredek óta igyekszünk felderíteni. A dolgok lényege másutt van. Távolabb. Az általunk észlelt világon túl létezik az életnek egy másik 5