Búcsúzik a lovacska [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
"Lovak! Kedves barátaink! Szavunk ismerői, vergetésünkért hálásan felnyihogók, az istállóból jött dobbanásaitok otthonossá teszik a ház falait, a szoba csöndjét, szerényen hirdetve: itt emberek laknak. Társaink az igában s harcban, ostor szégyenében, diadal mámorában, hulló rózsaszirmok közt, süvítő szélben, esőtől hajtott darában, fénylő szőrrel vagy botladozó lábbal velünk járjátok végig a messze nyúló utakat" - írja Jávor Ottó a kötetet bevezető szép karcolatában. A mai gyerekek már alig-alig van közvetlen kapcsolata a lóval. Sokan csak a képernyőről ismerik, mások, a lótenyészetek, állami gazdaságok környékén élők távolról nézegethetik őket, a lovagláshoz pedig kifejezett szerencse kell. Pedig nagy kár! Ez az antológia szeretné közel hozni a gyerekekhez ezt a szelíd, kedves, emberi létünkben csöndesen megtelepedett jószágot. Nem nosztalgiát kíván felkelteni, csak a szeretetet megőrizni irántuk. S erre az irodalom és a képzőművészet bőven szolgál lehetőségekkel. A népmesék táltosai, elbeszélések végtelen sorában szereplő kiscsikók, társaink a harcban - felejthetetlen novellahősök vonulnak fel a könyvben, tanújaként az ember és e kedves jószágok fennmaradó kapcsolatának.