Budai bőjt [antikvár]

Részlet a könyvből: Éjfékor megdöngették a kaput. A hang szobáról-szobára szállt, végig a kastélyon. A lépcsőházban megremegett a filodendron levele, a hallban szirmukat hullatták a kliviák, az ebédlő üvegszekrényében megcsörrentek a metszett poharak, az alvók feriadtak, szemüket a sötétségbe fúrták és azt kérdezték : Ki az? Miért döngeti? Talán más országon, eszkimók, vagy szerecsenek közt szokás ez; itt nem. Bár az utolsó héten, mióta bejöttek a csehek - Szűzanyám, még csak egy hete! - nagyon megromlottak az ekölcsök. A csehek puskatussal verik az ajtót, a vöröskatonák csizma - orral; pisztolyaggyal a légionisták, ököllel a szekeres menekülők ; még olyan is akadt, aki kavicsot hajigált az ablaknak. S aki jön, az mind dühös, mind rekvirál s még egy se mondta azt, hogy köszönöm. Elsőnek Ferenc, az inas gyújtott lámpát, csizmába ugrott és tíz ujjával hátrakapta az üstökét. A kerten át ment a kapu felé, de mire odaért, már talpon volt a ház. Nagymama volt most is az első. Fekete, buggyos ujjú otthonkában, ezüstagancsos botjának dőlve lement a hallba, lámpát gyújtott és megállt. Mamzell is magárakapott valamit s az izgatott futkosás közepette nagy titokban a négy unoka is felöltözött, azazhogy a négyből csak három, mert a legkisebb, Ilonka, nem tudott egyedül öltözködni...