Budapest, retour [antikvár]

1. Lassan, távolról érkeztek az első fénycsíkok, az első hangfoszlányok. Hosszú percek teltek el, mire formát kaptak a szoba tárgyai, s rájöttem, hol vagyok. Mozdulatlanul, az alig-ébrenlét állapotában, a redőny résein beszűrődő párhuzamos fénycsíkokban lebegő porszemeket bámultam. Lentről autótülkölés és motorzúgás hallatszott, s valahol a közelben villamos csörömpölt. Megremegtek a harmadik emeleti lakás ablakai, amikor a szerelvény az épület elé ért. Ezt egyfajta kényszerű ébresztőként fogadtam. Feltápászkodtam, s a karórámra akartam pillantani, de nem találtam sehol sem. Egy ideig kerestem az összecsúszott matracok, testnedvektől foltos pokrócok alatt, között - hasztalan. Eszembe jutott, hogy talán az utcai szerencsejátékosoknál veszítettem el, de nem emlékeztem pontosan. Felvettem hát az újdonsült veszteségek egyébként is terjedelmes listájára. A fürdőszoba zuhanyozójában gyorsan újjászülettem, és a magammal hozott táskából előhalásztam az utolsó használható ruhaneműt. Képzőművész barátom (akit mindenki csak Picassó-nak hívott) lakása kiváló menedékül szolgált, főként, ha az ember zűrös szerelmi ügyek, leszámolások és háborúk elől menekült Picasso sohasem zárta be lakását, igaz nem is volt onnan mit ellopni, hacsak nem készülő festményeit. Ö maga csak ritkán bukkant fel. A szűk kis kégli egyfajta menhely volt barátok, barátnők és ismerősök