Bujdosó táltos [antikvár]

ELSÖ FEJEZETMélységes csend borult a Tisza partjára, A vaksötét éjben osak néhány csillag hunyorgott a felhők között, Bekecs a fejére húzott kámzsa alól belekémlelt az éjtszakába, mintha keresett volna valakit. Békák brekegtek a közelében és valahol messze egy nádifarkas vonított elnyújtott, keserves hangon. Az éjtszaka olyan hirtelen leszállt, hogy észre sem vette. A Tisza partját borító ingoványban eltévesztette az utat és most sehogy sem tudott kiigazodni, hogy hol is van, A harámi révnél kellett volna átkelnie a folyó túlsó partjára, de hol is lehet a harámi rév, merre! keresse, mikor a sötétben nem tud tájékozódni és a talpába fúródott tüske annyira kínozza, hogy alig áll a lábán.Gyerekember volt még Bekecs úrfi és a néhai csongo-rádi ispán tanácsura fiának nevezhette magát. Még nem volt tizenhét éves, de a betűvetés művészetében már olyan jártasságra tett szert, hogy Valter atya elismerését is kiérdemelte, pedig erre csak a legritkább esetben nyílt alkalom, Akire Valter atya egyszer azt mondta, hogy tud, annak valóban tudnia is kellett, mert a tisztelendő iskolamester nagyon büszke volt a marosvári iskola jóhímevére. Ha a növendék nem mutatott kellő előhaladást, libapásztornak küldte vagy a kovácsműhelybe, mert a betűvetés iskolájában csak. olyan gyerekembereknek vette hasznát, akiknek jól fogott az agyuk és a lúdtollat könnyedén mártogatták a fekete tintába. De nemcsak írniok kellett szépen, hanem énekelniök is. Mert kótát is másoltak és amit leírtak, azt el is kellett kántálniok. Ez pedig a legnehezebb dolgok közé' tartozott a világon. Bekecs azonban mindenhez értett és amit Valter atya ki akart csiholni belőle, az sikerült is. Szülei már nem éltek. Családját kiirtották a Surbán törzsé-