Bűn és bűnhödés [antikvár]

Részlet a könyvből: "Július eleje volt és rekkenő meleg. Alkonyattájban a Sz.... utcán egy fiatalember, kimerészkedve albérleti kamrácskájából, lassan, határozatlanul elindult a K.... híd felé. Szerencsére nem akadt össze a szobaasszonyával lejövet. A kamrácska - inkább szekrény, mint szoba - jó magasan volt, közvetlenül a tető alatt, a szobaasszony, akitől koszttal és kiszolgálással együtt bérelte, egy emelettel lejjebb lakott. Okvetlenül el kellett haladnia a konyha előtt, valahányszor lement és a konyhaajtó nyitva állt örökösen. Valami kínos, gyáva érzés fogta el itt mindig, kiült az arcára is, akármennyire restellte. Tartozott az asszonynak és félt a találkozástól. Nem volt ő gyáva és ijedős különben, ellenkezőleg. De egy idő óta ingerlékeny és ideges, valóságos hpochonder. Magábamerült és elzárózott - mást se akart látni, nemcsak a szobaasszonyt. Leverte a szegénység. De legutóbb már nem is ez nehezedett rá különösképpen. Hogy él meg, most nem érdekelte. Bánta is ő, ha mégúgy acsarkodik is rá a szállásadó asszony. Csak attól irtózott, hogy meg kell állni a lépcsőn és végighallgatni a hétköznapi locsogást, amihez semmi köze. Pénzkérést, panaszt, perpatvart, meg a saját kifogásait, mentségeit, hazudozását. Nem, inkább lelopódzik macskamódra, nesztelenül és kisurran, úgyhogy meg ne lássa senki."